2020. ápr. 4.

Számíthatunk egymásra! Számíthattok ránk!

Szinte minden felületen a „vigyázzunk egymásra” és „ a maradj otthon” felszólítással találkozhattunk. Mi viszont ennél többet is tehetünk! A napokban fogalmazódott meg bennünk, hogy nem csak vigyáznunk kell egymásra, hanem kis közösségként összefogva, számíthatunk is egymásra! 

Ezért úgy határoztunk, hogy azon rászorulók étkezését joghurtjainkkal támogatjuk, aki anyagi helyzetükből adódóan ingyenes étkezésben részesülnek.


A vírus okozta helyzet számunkra is igen sok akadályt és kihívást jelent. Próbálunk jövőbe mutató racionális döntéseket hozni, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a koronavírus terjedésének megakadályozásának céljából hozott kormányzati lépésekhez és lassítsuk a járványhelyzetet. Célunk, hogy ügyfeleink, munkatársaink, partnereink és hozzátartozóik egészségét megóvjuk, ahogy eddig, úgy most is körültekintően és nagy odafigyeléssel készülnek termékeink.